Egy orosz hűtőgépgyár öreg munkása nyugdíjba megy és ebből az alkalomból interjút készítenek vele. - Mondja elvtárs, van magának otthon hűtőszekrénye? - Nem, nekem nincs. - De ember, maga 40 évig egy hűtőgépgyárban dolgozott, ahol semmi mást nem gyártottak, csak hűtőgép alkatrészeket! Ha minden nap csak egy kis alkatrészt vitt volna haza, már lenne otthon hűtője! - Higgye el, ezzel próbálkoztam több éven át, de akárhogy raktam otthon össze az alkatrészeket, mindig tank jött ki belőle.
Érdekesek vagyunk mi magyarok, szinte semmilyen tiltótábla nem befolyásol minket. Inkább kihívás egy ilyen tábla, mintsem betartandó utasítás.
- Ez nem tud felborulni! – Egyszer öcsémmel megkérdeztük egy bringó hintó kölcsönzőben, hogy nem fog –e velünk felborulni a bicikli, erre az volt a válasz, „ááá ez lehetetlen felborítani!”. Egy óra helyett két órát mentünk és sikerült, felborult.
- Fürdeni tilos! – Hazánkban úgy gondolják, hogy itt biztos szabad fürdeni, mert ahol nincs tiltó tábla az gyanús, az lehet, hogy veszélyes, ahol viszont, van tábla ott csak valaki irigységből nem engedi. Ráadásul a táblára fel lehet akasztani a strandtáskát.
- Idegeneknek belépni tilos! – Na, ez tényleg nem ránk vonatkozik. Viszont egy kicsit barátságtalan lépésnek tartom, hiszen még a kapcsolatot sem vettük fel az idegenekkel és már kitiltottuk őket egy csomó helyről.
- Behajtani tilos, kivéve célforgalom! – Ezeknek a tábláknak az árat jobb lenne, ha inkább gyerekekre költenék, én meg sem látom. Ilyen tábla még, a „mérsékelten tűzveszélyes”, a „várakozni tilos” és a „Dohányozni tilos”.
- Előzni tilos! (Piros körben egy fekete autót előz egy piros) – Ezek alá mondjuk, jó lenne kiírni, hogy más színű autókra is vonatkozik!
- WC kefe használata díjtalan! – Magyarországon, semmit nem írnak ki konkrétan pl: Takarítsd le magad után a budit!
Sajnos a WC kefe használata díjtalan kiírás miatt elkapott a gépszíj, hiszen én is magyar vagyok, és ha valami díjtalan, akkor én használom gátlástalanul, csak a férfi részben hat wc-t takarítottam ki, hiszen díjtalan, a nőibe nem engedtek be, pedig azt is megcsináltam volna.
Szerző : Orosz György
www.oroszgyuri.hu
Anya én nem értem ezt a méhecskés felvilágosítást, meg ezt a gólyás hülyeséget és az sem tiszta, hogy miért nem mehetek diszkóba!
Na, ide figyelj, kisfiam te egész nap csak a számítógép előtt ülsz, megpróbálom elmagyarázni úgy, hogy te is megértsd:
Mint minden fiúnak neked is van egy pendrive-od amivel nagyon jól el lehet szórakozni, egyelőre tanácsolnám a single player módot, majd ha 18 éves leszel, akkor jöhet a multi player, kerüld a fizetős szolgáltatásokat, nagyon jó demójuk, de soha nem lesznek a tieid.
A lányoknak van egy usb port-juk amibe pont bele illik a te pendrive-od. Vigyázz, csak biztonságos port-ot használj, mert a vírusok nagyon veszélyesek, ha meg te töltesz le valamit, akkor örökre csak azt a számítógépet használhatod és 9 hónap múlva lesz egy ipad minid, vagyis nem egy sajátod, hanem egy közös, amit akkor is közösen fogtok használni, ha már nem is egy helyen laktok.
A lányokon vannak még csatlakoztatási lehetőségek, de ezeket inkább haladóknak találták ki, és ezeket komoly tűzfalak védik. Elképzelhető, hogy első alkalommal szoftveresen lefagysz, de ez természetes és még probléma lehet a túl gyors letöltés is, de majd belejössz.
Ne lepődj meg, de nem csak pendrive-ok léteznek, van akinek nagyobb hard disk-je van, de olyan is akad akinek csak SD kártyája, esetleg mini SD kártyája, mint apádnak. Vigyázz, a diszkóban nehogy bele tegyenek valamit az italodba, mert akkor jön a kék halál, megsérül a memóriád és akkor mindenképpen újraindítást igényelsz.
És amíg újra indulsz, addig bármi megtörténhet, ne feledd rajtad is van néhány usb port! Ha esetleg önszántadból is használnád a port-jaidat, akkor se aggódj, egyszerűen csak fordítva vagy bekötve, ne aggódj mi akkor is fogunk szeretni apáddal, ráadásul akkor profin fogod tudni kezelni a grafikai szoftvereket.
Most pedig húzzál a szobádba és tanulás helyett ne a számítástechnikai oldalakat nézegesd!
Orosz György (George Russian)
www.oroszgyuri.hu
Pár véletlenszerűen kiválasztott nuggets-et – vásároltak és amit felfedeztek benne az minden volt, csak tényleges csirkehús nem. Erek, zsír- , porc , hámszövetek alkották a termékek 50%-át. Az első étteremnél kiderült, hogy 50 százalék az izom, a másik fele pedig zsír, erek, idegek. A pontos lebontás alapján, 56 százalék zsírt, 25 százalék szénhidrátot és 19 százalék fehérjét tartalmaztak. A második étteremben 60% volt a zsír, kötőszövet valamint a csont- törmelék tartalom. A tudósok megállapították, hogy a név önmagában félrevezető, hiszen nem csirkefalatokat kapunk, hanem lényegileg zsírszövetet a baromfi hús helyett.
A kamulap jól rád ijeszt: tiltott tartalom van a gépeden és minden adatod zárolva van.( kamu!)
A lap nem csak a Nemzeti Nyomozó Iroda nevével él vissza. Simán felhasználja a Belügy Minisztérium a Rendőrség és az Interpol emblémáit is.
Sokan nagy ijedtségükben a Rendőrséget hívják, vagy a bankkártyájukhoz nyúlnak, hogy befizessék az állítólagos büntetést. ( Ne tedd!)
A Rendőrségnek semmi köze a vírushoz!
Gyors megoldás : középen ott lesz ez az opció : OLDAL ELHAGYÁSA - válaszd ezt ( ennyi!)
Amúgy ha befizetjük az állítólagos bírságot, akkor a helyzet csak még rosszabb lesz, és addig megy ez a játék, amíg csak fizet újra és újra az ember.
A kamu oldal címe- FIGYELEM VÍRUSOS TARTALOM!:
sef.abstractguaranty.com/audio/g9QeQadwXpbQO.........
Ha mégis bekaptad a vírust ( mert pl. ijedtedben kikapcsoltad a géped) a megoldás a piros linken :
yszerviz.hucikkekrendorsegi-virus-eltavolitasa
A szokatlan szerkezet, úgy értékesíti a rákokat, hogy azok még éppen nem haltak meg. Az éhes vásárlók így méret szerint tudnak vásárolni a “friss” portékából, nagyjából 600 és 1800 Ft között... Nem kell félni attól, hogy a tengeri élőlények esetleg elhunytak, mert a gép hőmérséklete és a páratartalom is szándékosan úgy van beállítva, hogy a rákokat életben tartja.
"Ahhoz hogy valami igazságként, evidenciaként jelenjen meg a köztudatban, ma már az sem szükséges, hogy igazságtartalommal rendelkezzen. Elégséges mindehhez, ha egy állítást, egy tézist, egy nézőpontot kellő hangsúllyal ISMÉTELGETÜNK valakinek. A tömegmédia kiváló, mesteri precizitással felhasznált pszichológiai fegyver, melynek segítségével evidenciaként jeleníthetőek meg és programozhatóak az emberi tudatba hazugságok és ami ennél is rosszabb féligazságok. Most jön a lényeg : A FÉLIGAZSÁGOK a leghatékonyabban ható mérgek, mivel tartalmaznak igazságmorzsákat, melyeket miközben jóízűen fogyaszt a gyanútlan ember, nem veszi észre, hogy ezzel együtt a hazugságot is benyelte!!!!!!!!! Ez a LEGŐSIBB manipulációs technikák része, és hatékonysága felülmúlja a teljes mértékű hazugságokat, mert így sokkal kisebb a lebukás esélye.