Az FBI körözi a drogbáróvá vált kanadai olimpikont

Gyilkosságért és drogcsempészetért is körözi az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) Ryan Weddinget, a 2002-es téli olimpián is részt vett kanadai sportolót.
A hatóságok 50 ezer dollárt (18,5 millió forint) nyomravezetési díjat fizetnek annak, aki információval tud szolgálni a drogcsempész hollétét illetően.

A vád szerint Wedding bűnszervezete segítségével évente 60 tonna kokaint csempészett Kolumbiából Mexikón át egészen Kanadáig, ahol szintén körözik.
A 16 gyanúsított közül már csak négy maradt szabadlábon, ezek egyike maga a volt sportoló.

A 46 éves drogbárót 2010-ben egyszer már rács mögé csukták, azonban szabadulása után folytatta drogcsempész-tevékenységét, és már a hírhedt Sinaola-kartell védelmét élvezi.

Forrás : index.hu

Az FBI körözi a drogbáróvá vált kanadai olimpikont