Egy megoldatlan ügy - A nagy gyémántrablás

2003 februárjában 100 millió dollár értékű gyémánt tűnt el az Antwerpeni Gyémánt Központból.

A belgiumi Antwerpenen áramlik át a világ csiszolatlan gyémántjainak négyötöde, így nem meglepő, hogy az egyik legnagyobb gyémántrablás is az itteni gyémántnegyedben, egészen pontosan a Gyémántkereskedelmi Központban történt. Az olasz tolvajok semmit sem bíztak a véletlenre: már 3 évvel korábban irodát béreltek az épületben, kielemezték a riasztórendszereket, kulcsokat másoltak, kijátszották a mozgásérzékelőket, és előre bekészített felvételekkel cselezték ki a biztonsági kamerákat. A tolvajok teljesen zavartalanul dolgozhattak, a hétvégi akcióban a Gyémántkereskedelmi Központ föld alatti trezorjában 160 széfből 137-et kirámoltak, és a biztonsági őrök csak másnap vették észre a történteket. Azonban a tettesek így sem voltak elég óvatosak: egyikük DNS-ét megtalálták a gyémántok elszállítására használt zsákok közelében hagyott, félig megevett szendvicsen, míg egy másiké a trezorból került elő. Kiderült, hogy az egyik férfi évekig gyémántkereskedőnek adta ki magát, így jutott be a központba is. Végül a tolvajok többségét elkapták, de az ellopott, több mint 100 millió dollár értékű gyémántok soha nem kerültek elő. ( index.hu )

Egy megoldatlan ügy - A nagy gyémántrablás