Egy sikertörténet aminek csúnya vége lett

Bugyit vásárolni otthonos környezetben 1997-ben egy férfi megelégelte, hogy nem tud más módon fehérneműt venni a feleségének, csak melltartókkal és bugyikkal telezsúfolt üzletekben ahol mindig rettentő kínosan érezte magát. Így jött az ötlet, hogy olyan otthonos hangulatú butikot nyisson, ahol a férfi kuncsaftok sem jönnek zavarba.

Roy Raymond 1977-ben alapította a Victoria's Secret nevű fehérneműkkel foglalkozó vállalatot. Első üzletét a kaliforniai Palo Altoban, a Stanford bevásárlóközpontban nyitotta. A cégalapításhoz 40 ezer dollár banki hitelt vett föl, míg további 40 ezer dollárt kért kölcsön rokonaitól. A cég már az első évben 500 ezer dolláros hasznot hozott, és gyorsan terjeszkedett. Saját katalógusa lett, és rövid időn belül három új üzlete nyílt. 1982-ben, 5 év működés után Raymond eladta a Victoria Secretet, mely akkor már 6 üzlettel és egy 42 oldalas katalógussal bírt. Leslie Wexner, a The Limited alapítója vette meg négymillió dollárért. A 90-es évek elejére a Victoria Secret értéke már EGYMILLIÁRD (!) dollár volt. Raymond, miután eladta a céget, a legkülönbözőbb ágazatokban próbálkozott, így többek közt gyermekruházattal és parókával is kereskedett – új cégei azonban mind becsődöltek. Miközben végignézte, milyen hatalmassá növekedett egykori vállalata, tönkrement házassága is... 1993-ban San Francisco híres hídjáról, a Golden Gate-ről vetette magát a mélybe. 46 éves volt.

Egy sikertörténet aminek csúnya vége lett