Az egyik ismert légitársaság vezetőjének nyilatkozataiból szemezgetünk

1. A túlsúlyos utasokról úgy fogalmazott:

„Senki nem akar egy hájpacni mellett ülni a gépen.
Meglepődtünk azon, hogy milyen sok utasunk szerint nemcsak adót kellene kivetni a kövér emberekre, hanem meg is kéne őket kínozni”.

Egy, a cég eredményeit bemutató sajtótájékoztató kezdetén a két helyettes vezérigazgató hiányát azzal indokolta, hogy annyira örülnek a mai nap eredményeinek, hogy jelenleg a férfimosdóban szerelmeskednek.

2. Amikor alacsony az italeladás a repülőn, akkor :

„A pilóták intéznek egy kis turbulenciát. Ettől általában megugranak az eladások”.

3. Az óceán feletti repülésről azt mondta:

„A Ryanair nem fog járatot indítani az Atlanti-óceánon túlra, egyrészt azért, mert a Boeing 737-es nem képes rá, hacsak nincs nagyon erős hátszele, vagy akkor, ha az utasok le tudják úszni a fennmaradó távot”.

4. A vezérigazgató egyszer azt is megfontolta, hogy az utasoknak fizetniük kéne a repülőgépen a mosdó használatáért.

„Ha valaki fizetne 5 fontot (2300 forintot) a mosdó használatáért, én magam cipelném őt oda, sőt még a fenekét is kitörölném egy ötösért”.

5. A légitársaság repülőgépeiben használt üzemanyagról azt mondta:

„Az összes gépünket manópisi és az én hülyeségem hajtja”.

Forrás : index.hu

Az egyik ismert légitársaság vezetőjének nyilatkozataiból szemezgetünk