Szegény kis hangya mászik a porban előtte azonban egy jókora tócsa, mintha dolgozna, hátán egy morzsa. De miből a morzsa, gondolkodom én? Hiszen e hangya lisztjéhez, búzát nem vetett! Termését le nem aratta, nem őrölte, nem gyúrta, nem dagasztotta az erdőről a fát, más hordta, hogy kemence tüzében piruljon a kenyér, és legyen egy morzsa, mit vihet a szegény!

Megsajnálom ekkor, lehajolok hozzá, kezemet nyújtva magasba emelem, hogy a nagy víz túlsó partján őt letegyem. Szemében mintha hála csillogna, másnap aztán ülök a kertben, viszket a lábam, ezért lenéztem. Visszajött a hangya és még ötven rokona, ott állnak sorban, kérés szemükben, hátha a rokonságot is megsegítem. Áldott jó szívem kenyeret tör nekik, szinte verejtékeznek, ahogyan cipelik. Vissza sem néznek, sietve távoznak, hálából másnap több ezren kopognak. Már nem is kérnek, csak követelőznek, hátukon visznek, mindent amit érnek. Recseg a szekrény, nyikorog az ágy, millió hangya hordja szét a szobát, már húsomat eszik, földre döntöttek, házamat hordják, városomat viszik. Fekete az ég is, vállukon az ország, mindent felfalva, már egymást zabálják. Ekkor felriadok izzadva az ágyban, körülnézek gyorsan az egész szobában, nem látok már hangyát, nyugtatom magamat, de megteszem gyorsan, a nagy fogadalmamat: "Aki hangyát etet, az hangyászt is tartson, hogy ez az apró jószág, el ne szaporodjon..." ( Forrás : Facebook )