Havi nagy bevásárlásra indultunk a hipermarketbe. A kis fekete pénztárcámat kitömtem tízezresekkel.
Szokásom szerint bedugtam a nadrágom derekába, hátra gerinc tájékon, a pulcsi takarásába.

Úgy félidőben tartott a vásárlás, mikor rám jött a nagydolog. Asszonyt hátrahagyva igyekeztem gyorsan elérni ama bizonyos legkisebb helységet.
Mivel ebben a kényszerhelyzetben minden másodperc számított, alsó ruhaneműimtől megszabadulva zuhantam rá az ülőkére.

A szokásos rituálék végeztével és az öblítő kar meghúzása előtt ellenőrző pillantást vetettem a produktumra. Az elém táruló látványt nem értettem.

Mi az ott, az a nagy fekete valami, ami nem volt ott amikor leültem,és belőlem sem jöhetett ki?

A tárgy felismerése egyszerre volt tragikus és komikus.

Leszartam a pénztárcámat.

A helyzet komikuma a probléma megoldásából adódott.

1.Pénztárcát kihalászni, nagyjából megtisztítani,közben nem lehányni.

2.Papírpénzeket a mosdóban megtisztítani,megszárítani.

3.Jövő-menő WC látogatókra zavartan mosolyogni.

4.Feleségnek elmesélni,hogy mi a szart csináltam negyven percig.

5.Fizetéskor drukkolni,hogy a pénztáros nehogy megszimatoljon valamit.

U.i.: Köszönjük a beküldőnek 🙂