Ma nem tudok bemenni melózni!
A parasztparkoló mintájára itt egy kép a Timur úti kerékpárutat is érintő bontás és újraaszfaltozás jelenlegi állapotáról.
A megfeszített munkálatok már inkább kettő mint egy hónapja folynak.
Haladás is felmutatható, hisz pár hete friss aszfalt került az autóútra (alul).
Csak valahogy a bringaútnál elfogyott a lendület.
De lehet hogy az anyag és vissza is mentek utánpótlásért, csak hát messziről jöttek.
Ha kiteszitek, más is meg tudja tapsolni a produkciót, nem csak akik nap mint nap élvezik.
A teljes igazsághoz hozzátartozik hogy a szomszédos járdából is hiányzik 2-3m2 anyag, és valószínű nem ugyanazt az aszfaltot akarják használni mint az úthoz.
Másfelől 2 hónap az 2 hónap, jár a taps.
Emiatt is nem az önkorminak írtam hanem ide, jobb a nyilvánosság.
Üdv, "H"
Tetten érték azt a budapesti férfit, aki szigethalmi víkendháza alatt olyan rendszert épített ki, amellyel folyamatosan megcsapolta a Barátság I. kőolajvezetéket. A rendőrök szerint több ezer liter olajat lophatott el.
Egyértelművé vált, hogy megfelelő időközönként valahol eresztik az olajat a rendszerben.
A szálak Szigethalom üdülőövezetéhez vezettek. Feltűnt, hogy amikor a vezetékben csökken a nyomás, az egyik telken, amelyen két faház áll, mindig tesz-vesz valaki.
A telek tulajdonosára, a budapesti N.I-re múlt hét közepén csaptak le a rendőrök, amint épp egy ezer literes tartályba csapolta az olajat.
Az egyik faház alatt "bányászmérnöki pontossággal kialakított" alagutat találtak.
Pallóval leborított, bevilágított alagútrendszer vezetett el a 80-100 méterre található vezetékhez, amelyet megfúrtak, és abból nagy nyomású berendezéssel szívták le az olajat.
Forrás : index.hu ( 2006.08.08.)