Túltolták?

A héten ritkán látott méretű felhőszakadás csapott le Dubajra, illetve a szomszédos emirátusokra és hozott pusztítást, illetve halálos áldozatokat is követelt.
A hatalmas zivatarfelhő zóna nemcsak Katarban és Ománban, de a jóval távolabb lévő Jemenben is komoly károkat okozott.

A hatóságok már egy nappal a katasztrófa előtt figyelmeztetést adtak ki Dubajban, és felszólították az embereket, hogy a heves szél, a villámlás és a várható nagy mennyiségű eső miatt kerüljék a tengerpartokat és a város alacsonyabban fekvő részeit.
Ám amivel végül szembesültek, arra senki sem számított, hiszen néhány óra leforgása alatt egyévnyi csapadék zúdult a miniállamra.

A katasztrófával szinte egy időben jelentek meg az interneten azok az összeesküvés-elméletek, amelyek arról szóltak, hogy mindez azért következett be, mert a vihar előtt a dubajiak „megpiszkálták a felhőket”, hogy esőt csináljanak.

Csak lehet, hogy ezúttal kissé túltolták a dolgot.

index.hu

Túltolták?