- Mi a kőműves szex?
- Mész a picsába.
A mekiben dolgozom és én vettem fel az autósok rendeléseit. Egész nap idióták jöttek és retardált módon kiabálva mondták a rendelésüket. A nap végén szólt egyik munkatársam, hogy valami vicces csávó a mikrofonhoz ragasztott egy cetlit:
"kérjük beszéljen hangosan a mikrofon rossz"
Férj hazamegy a munkából:
- Asszony, ma este megerőszakolósat játszunk!
- DE ÉN OLYAT NEM AKAROK!
- Ez a beszéd, szívem!
- Na szia, hogy vagy? - kérdi az egyik.
- Hagyj, ne is kérdezz! Már korán reggel felhúztak!
Egy kisfiú a nappali szobában játszott az új elektromos vasútjával, amit karácsonyra kapott. Anyja a konyhában mosogatott. Egyszer csak hallja, hogy a vonat megáll, a fia meg elkiáltja magát – Hé faszfejek! Ha le akarnak szállni, most húzzák le a belüket! Azok a seggfejek, akik meg fel akarnak szállni, mozogjanak, mert indulni akarunk.
Az anya döbbenten hagyta abba a mosogatást, berohant a szobába és ráförmedt a fiára – Ebben a házban nem beszélünk így fiatalember! Most pedig felmész a szobádba és elgondolkozol a viselkedéseden. A kisfiú felment a szobájába, majd két órával később visszatért, és újra játszani kezdett a vonattal. Anyja hallotta, hogy a vonat megállt és a fiú így szólt – Azoknak, akik most leszállnak, szeretettel megköszönjük, hogy velünk utaztak. Ne felejtsék el magukkal vinni a poggyászukat! Akik most szállnak fel, nagyon kérem tegyék a csomagjaikat az ülés feletti tartóra. Hamarosan indulunk! Az anya rettenetesen büszke volt, a fiú pedig folytatta :
Azok pedig, akik ki vannak akadva a két órás kibaszott késés miatt, panaszukkal keressék fel a hülye picsát a konyhában!
A szilveszteri buli már a javában tart, pia, tánc, miegymás. Egy srác
odamegy egy már jó ideje ücsörgő lányhoz:
- Veled nem táncol senki?
- Nem.
- Akkor feltennéd a virslit főni?
A milliomos kocsija szervízben van így kénytelen tömegközlekedéssel hazamenni. Felszáll egy trolibuszra, de az nem arra megy amerre ő lakik, úgyhogy odamegy a sofőrhoz, és azt mondja:
- Itt van 50.000 forint, de arra menj ahol én lakom!
A sofőr beleegyezik, elmennek egy darabon, de aztán a sofőr jelzi, hogy sajnos nem mehetnek tovább, mivel nincs több vezeték.
A milliomos erre felajánl 100.000 forintot az utasoknak, hogy tolják a trolit, a sofőr meg majd irányít.
Az utasok beleegyeznek, tolják, tolják, egyszer csak a sofőr megint jelzi a problémát.
- Most már tényleg lehetetlen tovább menni. Itt egy hatalmas árok, sehogy sem lehet megkerülni. Mit tegyünk?
- Semmi baj, megérkeztünk haza.
- Maga itt lakik a környéken? És mi ez a hatalmas gödör?
- Tegnap metróval jöttem.
Télapó érkezik az óvodába. Egy aranyos kislány odamegy hozzá, a Télapó megkérdi tőle:
- Na, kislány jó voltál?- Persze.
- És, milyen ajándékot szeretnél?
- Miért, nem kaptad meg az emailemet, te vén hülye?
Egy nap Petike megkérdezte apukáját, hogy kaphatna-e egy mounten-bike-ot születésnapjára.Az apa így szólt:
"Petikém, most vettünk fel 3 millió Ft kölcsönt a házra, sajnos nincs most pénzünk biciklire.Várj karácsonyig".
Eljött a karácsony, Petike megint rákérdezett."Sajnos, még mindig sok a tartozásunk, talán majd máskor..."
Három nappal később Petike nagy bőröndöt cipelve kilép a házból.Az apja megkérdezi:
Miért mész el,kisfiam,nem szeretsz már minket?Tegnap, mikor elmentem a szobátok ajtaja előtt hallottam, hogy azt mondod, hogy elmész, és anya megkért, hogy várd meg, mert ő is megy.
Hát, tudjátok ki marad itt ekkora tartozással!
Álmodban melléd bújt egy törpe,
Pici farkát seggedbe döfte.
Felébredtél, véget ért az álom,
De ne bánkódj, jövőre is lesz karácsony.
-De szép kisz szisza.
-Micoda??
-Sziszaa.
-Mi van nem bijod ki mondani hogy matka?!
A kisgyerek kérdi az apját:
- Apu, én hogyan jöttem a világra?
Az apa belekezd:
- Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem anyád szerverére. Utána vettük észre, hogy anyád nem használt tűzfalat, így megtörtént a baj:
9 hónap múlva letöltődött a vírus. Hát ez vagy te.


