Tisztelt Technikai Segítség! Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam, hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul működtek a Barát 5.0 alatt. Ezen túlmenőleg a Férj 1.0 több kedvenc programomat is eltávolította, mint például a Romantika 9.3-at és az Odafigyelés 6.4-et, ám telepített olyan alkalmazásokat, mint a Bajnokok Ligája 4.1 és az Újpest 3.0. Most már az Elbeszélgetés 8.0 sem működik, és ha Takarítás 2.8-at akarom indítani, visszautasít a rendszer. Megpróbáltam a Nyaggatás 5.3-mal kijavítani a hibákat, de sikertelenül. Mit tegyek? Elkeseredett Kedves Elkeseredett! Először is, ne felejtse, hogy a Barát 5.0 szórakoztatócsomag, míg a Férj 1.0 operációs rendszer, saját utasításkészlettel. Gépelje be következő parancssort: C:Azt hittem, szeretsz (Enter) Ezután töltse le a Könnyek 6.7-et, amellyel telepítheti a Bűntudat 3.0-át! Ha minden rendben megy, akkor a Férj 1.0 ezután magától indítja az Ékszer 2.4 és Virágok 3.6 alkalmazásokat. Kérem figyeljen oda, hogy ne terhelje túl a Férj 1.0-át több ilyen alkalmazás gyakori, vagy egyidejű futtatásával, mert ez esetben előfordulhat, hogy a Férj 1.0 telepíti az Ingerült Csönd 2.3-at, vagy a Kocsmázás 7.0-át, mert ezek által a rendszer fokozottan ki lesz téve a Sör 6.1 támadásainak. A Sör 6.1 kártékony program, mely "HangosHorkolás" fájlokat hoz létre a merevlemezen. Egyes tapasztalatok szerint a Férj 1.0 a Pletykadélután 2.1 és a Barátnőim átjönnek Vacsorára 3.2 futtatása esetén lemerevedhet, ezeket csak akkor indítsa, ha előtte telepítette az Elmehetsz A Meccsre 1.5-öt! Bármilyen hibát is tapasztal a Férj 1.0 működésében, semmilyen körülmények között ne telepítse az Anyós 1.0-át, és ne telepítsen új Barát programot se! Ezek nem támogatott alkalmazások, a Férj 1.0 rendszer összeomlásához és a kapcsolat megszakadásához vezethetnek. A Férj 1.0 remek program, de csak korlátozott memóriakezelési lehetőségei vannak és nem kompatibilis néhány újabb alkalmazással (ilyen például a Vegetáriánus Étel 4.3) Érdemes lehet fontolóra venni néhány kiegészítő szoftver beszerzését. Személy szerint a Meleg Vacsora 3.1-et és a Rafinált Alsónemű 7.7-et ajánlom. Ha semelyik program nem futna, indítsa el a Hazamegyek anyukámhoz 5.1-et! A legjobbakat: Technikai Segítség
Két kislány arról beszélget, hogy melyikük apja a gyávább. - Az én apukám annyira félős, hogy amikor villámlik, bebújik az ágy alá - mondja az első. - Az semmi - mondja a második. - Az apukám olyan gyáva, hogy mindig a szomszéd néninél alszik, ha anyu éjszakás a munkahelyén!
Elvitték az ötöst a lottón. Nyereménye : 1 200 965 310 Ft Egy vicc a témához kapcsolódva : Egy alacsony beosztású alkalmazott bevágtat főnöke irodájába, elküldi az anyjába, szembe is köpi, letolt nadrágban mutogatja neki a seggét. A főnöke csodálkozik és megbotránkozva nézi, de alanyunk még ki is dobálja az iroda ablakán a főnök személyes dolgait, családi fényképeket, majd szembenéz vele és annyit szól : - Köcsög! Erre bejönnek a munkatársai is. - Pisti, csak vicceltünk, nem nyertél a lottón!
A kis molylepke először repül ki a szekrényből. Amikor visszaér, kérdezi tőle az anyukája : - Na, milyen volt odakinn? - Jaj, anya! Nagyon jó volt, az emberek nagyon örültek nekem! - Miből gondolod? - Mindegyik tapsolt, amikor meglátott!
Tisztelt Képviselők!
Orosz György vagyok humorista, ezt a levelet függetlenként küldtem el
minden politikai pártnak, először is köszönöm, hogy a levelemet
felolvassák, köszöntöm a Tisztelt ház munkatársait és kedves nézőket!
Úgy gondolom, hogy az év utolsó ülésén belefér egy kis lazaság a
felszólalásokba. Először is köszönöm önöknek, hogy a humoristáknak elég témát adtak 2012-ben is.
A komoly munka mellett ne felejtsék el, hogy miért dolgoznak.
Magyarország jövőjéért! És mi a tiszta jövő? Természetesen a
gyermekeink és az unokáink.
A következő sorok a képviselőknek, politikusoknak szólnak, a mondatokat gyerekek üzenik önöknek.
Feltettem 5 kérdést a gyerekeknek, íme a legjobb válaszok.
1.Mivel foglalkoznak a politikusok?
- Csabi (10 éves) „A politikusok a híradóban szerepelnek, én nem szoktam nézni, mert nem akarok olyan ideges lenni, mint az Apukám!”
- Kriszti (8 éves) „A politikusok összegyűlnek és nagyon sokat beszélnek.”
- Dani (7 éves) „Azt nem tudom, hogy mivel foglalkoznak, de amikor beszélnek, a tv sarkában mindig táncol egy néni, néha egy bácsi.”
2.Sorolj fel politikusokat!
- Gabi (8 éves) „Obama Viktor és többet nem ismerek!”
- Szilvi (10 éves) „Nem tudok politikusokat mondani, de ők biztosan ismerik a nevemet.”
- Andrea (11 éves) „Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Vastag Csaba”
3.Kik dolgoznak a Parlamentben?
- Dávid (7 éves) „Nagyon sok tanár bácsi, akik felállnak és egymást tanítják, de senki nem hallgat meg senkit, biztos nagyon sok fekete pontot kapnak.”
- Dávid szavaira megszólal Annabella (12 éves) „A fekete pontot egy csengővel jelzik!”
- Helga (7 éves) „ A parlamentben bajuszos emberek dolgoznak.”
4.Szeretnél –e politikus lenni ha nagy leszel?
- Mario (10 éves) „Igen szeretnék, mert akkor nekem is lehetne szirénám és kiabálhatnék a tv-ben”
- Kinga (8 éves) „Nem szeretnék, mert én őzike leszek!”
- Nóri (9 éves) Ő nem válaszolt, egyszerűen elkezdett sírni!
5.Mit üzensz a politikusoknak?
- Zoli (7 éves) „Azt üzenem, hogy az anyukámnak legyen a fizetése 1000 Ft-al több, hogy tudjon nekem venni pónis zsákot.”
- Domi (9 éves) „Azt üzenem, hogy több mese legyen a tv-ben és ne a politikusok beszélgessenek .”
- Krisztián (12 éves) „Én szeretnék bemenni a parlamentbe és felpróbálni a koronát.”
Remélem lesz valaki annyira vagány, hogy ezeket a sorokat felolvassa. Ne felejtsék el, hogyha valamilyen döntést meghoznak, akkor azt ne azért tegyék, hogy legközelebb megnyerjék a választást, hanem elsősorban azért,
hogy a gyerekeknek legyen szép életük ha felnőnek.
Ha a képviselők egyet értenek akkor közfelkiáltással és tapssal nyilvánítsák ki az egyetértésüket. Ha ez megtörtént akkor minden döntésüknél gondoljanak ezekre a pillanatokra.
További sok sikert és jó munkát kívánok a tisztelt
ház munkatársainak és mindenkinek boldog új évet!
Üdvözlettel: Orosz Gyuri és a Gyerekek
www.oroszgyuri.hu
18 éves lány házibuliba megy és az anyukája szóvá teszi: - Kislányom, bugyit miért nem vettél fel? - Ugyan anyukám, ha te koncertre mész, bedugod a füled?
1. Enyhén spicces Tünetek: Csillogó szemek, gyakori vigyor, néha váratlan kurjantás Fogyasztás: 4-5 üveg sör v. ugyanennyi nagyfröccs Pályagörbe: Egyenestől alig észrevehetően eltérő 2. Félspicces Tünetek: A szemek még jobban csillognak, heveny nótázási inger, a beszéd felgyorsul, minden tizedik szó után egy elfojtott böffentés Fogyasztás: 3 fél rum + 5 üveg sör Pályagörbe: Egyenes, itt-ott egy gyorsan korrigált oldalirányú billenés 3. Spicces Tünetek: a szemcsillogás marad, a vigyorgás konstans és infantilis jellegű, a beszéd érthetőségének foka csökken, kezd megszűnni a különbség zöngés és zöngétlen mássalhangzók között. Fogyasztás: 1 dl törköly + 6 üveg sör Pályagörbe: kissé hiperbolikus, illemhelyre való távozáskor ötletszerű megkapaszkodás különböző tárgyakba ( Pl.: pincérnő bal melle.) 4. Kótyagos Tünetek: A szem fénye megtörik, trágár kifejezéseket használ minden böfögéssel kísért csuklás után, folyamatos fals éneklés a Bodri kutya verésénél egy könnycsepp az arcon. Fogyasztás: Sok-sok sör Pályagörbe: Ciklikus ívekkel tarkított parabola. 5. Enyhén részeg: Tünetek: Az arc vonásai plasztikussá válnak, a mimikai izmok nyersgumiszerűen funkcionálnak, a beszédben gargalizációhóz hasonló hangok tűnnek fel, indiszkrét vádaskodása ló nemi szervének és a pincér végbelének feltételezett kapcsolatára. A sótartó reflexszerű eltulajdonítása. Fogyasztás: 3 fél rum, 1 fél vodka, 4 sör és 3 nagyfröccs Pályagörbe: Ilyet az ökör is csak vágtában vizel. 6. Félrészeg Tünetek: A szem fénye megtört, a tekintet gyűrűző pocsolyához hasonlatos, furcsa mondatok, látszólag érzelmes turkesztáni pásztorábránd részletek keverednek. A WC-ben vizelés közben obszcén ódáknak a falra firkálása reszketeg betűkkel, mint pl.: Ha rövid a farkad, közelebb kell állni, nem kell a budiból Balatont csinálni! Fogyasztás: 2 dl rum + 8 sör + 4 dl bor Pályagörbe: Átmegy térgörbébe, amely a lépcsőn való leguruláskor Archimedesi spirálhoz hasonlatos. 7. Részeg Tünetek: A szem csukva csak akkor nyílik ki , amikor a lekókadó fej felborít legalább 2 üveg sört, halk sírdogálás. Az arcon megjelennek az örökölt degeneráltság koravén ráncai, illemhelyre bezuhanás csukott ajtón keresztül. Fogyasztás: 3 dl vodka + 10 üveg sör +4 nagyfröccs Pályagörbe: Matematikailag leírhatatlan, 4 dimenziós mozgás, a 4. dimenziónak bejön a Delírium Termes. 8. Mocsár részeg Tünetek: A szem szinte állandóan csukva, de néha nyitva is van, csak a fehérje látszik. Ezen keresztül látható a Kóma Kalandjai. Az érzékszervek teljesen pertuváltak, - se kép, se hang - Halk hörgés, időnként a bal orrlyukon való hányás. Mint utólag a detoxikálóban a Filmszakadás című film megtekintése. Fogyasztás: kb. annyi, mint egy kozák lovasezred lovakkal együtt. Pályagörbe: Nincs csak rezonatív helyváltoztatás csuklás közben.