2016.11.05. Kategória: Egyéb
Postaláda - Egy megtörtént eset

Kedves Napiszar! Mindennap van szerencsém röhögni miattatok, de azt, hogy az élet ajándékoz meg egy igazi gyöngyszemmel, azt nem gondoltam volna. Remélem most viszonozni tudom az alábbi történet megosztásával azt a törődést amit Tőletek kapok mindennap. Tehát a Story: A családommal úgy döntöttünk, hogy kanapét vásárolunk. Ennek érdekében felkerestünk néhány bútoráruházat. A reklámmentesség miatt csak Xamöm-nek hívott áruház budapesti parkolójához érve, (itt ugye behajtáskor kapsz egy parkolójegyet, amin a rendszám is fel van tüntetve, és ha vásárolsz az áruházban nem kell fizetned a parkolásért) az a döbbenetes látvány tárult elém, hogy egy hölgytársam áll a jegyautomatánál, és akárhogyan is nyomkodja azt, nem ad neki jegyet. Már azon gondolkodtam, hogy kiszállok segíteni neki, de kb: 2 perc után öntudatra ébredt embertársam jegy nélkül ugyan de behajtott a parkolóba. Úgy 3-4 perc röhögés után már éppen beléptünk volna a nevezett áruházba, amikor-is megpillantottuk a főszereplő járművét a bejárat előtt leparkolva. Na itt elszakadt a cérna, és életünk eddigi legnagyobb kacagó orgiáját adtuk elő, miközben azon töprengtem, hogy az öntudatra ébredés mely szintjén járhat a szóban forgó hölgytársam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögzítsem a parkolást, íme:

Postaláda - Egy megtörtént eset
2016.03.22. Kategória: Viccek
Köszönet nyilvánítás!

Nem is sejtjük mennyi mindent köszönhetünk Kohnnak a feltalálónak... Kohnnyhabútor Kohndenzátor Kohnputer Kohnbájn Kohnnyak Stb....

2016.02.03. Kategória: Mondás, idézet
Szótár pasiknak a csajokhoz

Igen = Nem Nem = Igen Talán = Nem Sajnálom = Sajnálni fogod Szükségünk lenne egy ... = Szeretnék egy ... Ahogy gondolod = Teljesen egyértelmű mit kellene csinálnod! Nem ezt! Csináld ahogy akarod! = Ezt még nagyon megbánod! Persze ... folytasd csak nyugodtan = Szeretném ha abbahagynád! Nem vagyok ideges = Hogy a francba ne lennék ideges te idióta! Olyan...férfias vagy ma = Borotválkozz meg! Olyan figyelmes vagy ma = Állandóan csak a szex jár a fejedbe? Legyünk romantikusak? Oltsd le a villanyt! = Tele lettem pattanással Olyan kényelmetlen ez a konyha = Szeretnék egy új lakást Vennünk kéne új függönyöket = ..., meg új szőnyeget, bútort és tapétát Szerintem ott jobb lenne = ODA rakd! Valami zajt hallottam = Észrevettem, hogy mindjárt elalszol Szeretsz? = Szeretnék valami nagyon drága dolgot kérni! Ugye nagyon szeretsz? = Csináltam ma valamit, aminek nagyon nem fogsz örülni Pár perc és indulhatunk = Vedd le a cipőd, és keress valami szórakoztató filmet a tv-ben! Nem híztam egy kicsit? = Mond, hogy gyönyörű vagyok! Meg kell tanulnod normálisan kommunikálni = Érts egyet velem Nem kiabálok! = Persze hogy kiabálok, amikor ilyen fontos dologról van szó!

There was an error

There was an error in the sourcecode. Please, call your developer team for help!