SzexShop.hu 900x100
2025.11.08. Kategória: Mondás, idézet
Több milliárd dollárt kereshetett tavaly átverős hirdetésekkel a Facebook üzemeltetője

A Metától származó belső dokumentumok szerint naponta 15 milliárd csaló hirdetést jelenít meg platformjain a Facebook üzemeltetője. Egy 2024 végéről származó becslés szerint a csaláshoz használt, illetve tiltott árukat megjelenítő hirdetésekből mintegy 16 milliárd dollár bevétele származott a cégnek, ami a teljes bevételének a 10 százaléka. A hirdetésekkel tiltott internetes kereskedelmi szolgáltatásokat és befektetéseket, illegális online kaszinókat, valamint tiltott gyógyászati termékeket kívántak népszerűsíteni a hirdetések feladói. Az egyértelműen csalásra épülő, úgynevezett magas kockázatú hirdetésekből évente nagyjából 7 milliárd dollár bevételre tesz szert a Meta egy másik belső dokumentum szerint. Az üggyel kapcsolatban kiszivárgott iratok azt mutatják, hogy a cég legalább három éven keresztül nem tudta megakadályozni, hogy az illegális reklámok rendszeresen eljussanak a Facebook, az Instagram és a Whatsapp több milliárd felhasználójához. Mint kiderült, a csaláshoz használt hirdetések nagy része olyan hirdetőktől származott, akiket a Meta belső figyelmeztető rendszere eleve kockázatosként értékelt. A dokumentumok szerint a vállalat csak akkor tiltja ki a gyanús hirdetőket, ha csalásszűrő rendszerei legalább 95 százalékos valószínűséggel azt jósolják, hogy a hirdető valóban visszaélést követ el. Forrás : telex.hu

Több milliárd dollárt kereshetett tavaly átverős hirdetésekkel a Facebook üzemeltetője
2025.10.31. Kategória: YouTube Shorts
Sziasztok!

Azért ez súrolja az őrület határát. Mezítláb rohangálnak az utcán a bandatagok Rióban, 70.000 dolláros M60-as géppuskákkal. 132 ember meghalt, 81 embert pedig letartóztattak egy drogkereskedő banda ellen indított nagyszabású rendőri akcióban.

2025.08.26. Kategória: Mondás, idézet
Van pénz lóvéra

Egy ismeretlen licitáló 13 millió dollárért vette meg a két NBA-legenda, Michael Jordan és Kobe Bryant által aláírt játékoskártyát. Ez minden idők legdrágább kártyája!

Van pénz lóvéra
2025.07.14. Kategória: 18+
Jaj

Egy pasi ül a bárban, meglát egy izgatóan gyönyörű nőt. Megkérdezi a csapost, nem tudja-e véletlenül ki az a hölgy a bár túloldalán, mire a csapos közli, hogy ő a város legjobb ribije. A pasit földöntúli boldogság tölti el, hogy ez a gyönyörű nő az övé lehet! Odamegy hozzá, megkérdezi a tarifát. − Száz dollár, ha csak kézzel csinálom. A pasi sokallja, de a nő kivezeti a klub elé és rámutat egy piros Ferrarira. − Ezt csak a „kézimunkámmal kerestem”. Pasi belemegy, szobára mennek. A dolog után állítja, hogy még soha ilyen fantasztikus kézimunkában nem volt része. Eltelik egy hét, a pasi megkérdezi mennyi lenne a tarifa, ha szájjal kérné. − 500 dollár. Látva a pasi megingását, a kaszinóra mutat. − Ezt csak a számmal kerestem. Pasi beadja a derekát, és nem bánja meg. A korábbinál sokkalta fantasztikusabb élményben volt része. Egy hét sem telik el a pasi újból felkeresi őt, mennyi lenne a punci ára… Erre kivezeti a kaszinó teraszára, alattuk a város hever. − Ugye nem azt akarod mondani, hogy tiéd a város? – mondja a pasi. A nő nagyot sóhajt: − Nem, de ha lenne puncim, az enyém lenne.

2025.06.03. Kategória: Ismert külföldi
11 év börtön után szabadult ki Ross Ulbricht, a Silk Road darknet piac alapítója

A kegyelemre 2020-ban már volt szó, de végül 11 évet kellett várni a szabadságra. 2015-ben életfogytiglanra ítélték pénzmosás, hekkelés és kábítószer-kereskedelem miatt. A Silk Road ( selyemút ) egy online feketepiac volt az internet azon részén, amit Dark Webnek neveznek. Rejtett szolgáltatásként működött. A Tor programon keresztül lehetett elérni: a felhasználók névtelenül és biztonságosan böngészhettek anélkül, hogy az adatforgalmat bárki is ellenőrizni tudta volna. 2013. október 2-án az FBI lefoglalta az oldalt és letartóztatta tulajdonosát, Ross Ulbrichtot. 2013 márciusában megközelítőleg 10.000 termék volt fellelhető az oldalon, ezeknek a 70%-a csempészetből származó kábítószer. Nicolas Christin kutatásai alapján (2012. február 3. – 2012. július 24.) hozzávetőleg 15 millió dolláros forgalmat bonyolított le az oldal egy év alatt. Egy évvel későbbi interjújában elárulta, hogy nem lepné meg, ha ez az érték azóta felugrott volna 30 vagy akár 45 millióra.

11 év börtön után szabadult ki Ross Ulbricht, a Silk Road darknet piac alapítója
2025.01.23. Kategória: Kép
Kicsit sokallom az árát

0,84 dollár...330 Ft

Kicsit sokallom az árát
2024.12.14. Kategória: YouTube Shorts
Utah állam, USA

A 35 éves Michael Murray egy Subaru Outbacket vásárolt, de nem sokkal a távozása után máris hibákat talált az autón. Dühösen visszament az autókereskedéshez, és azt állította, mechanikailag hibás járművet adtak el neki, teljes visszatérítést követelt. A kereskedés vezetője azonban megtagadta a 4000 dolláros (körülbelül 1,5 millió forint) vételár visszafizetését. Emberünk ezután belehajtott az újonnan vásárolt Subarujával a márkakereskedésbe...

2024.11.16. Kategória: Bunyó
Jake Paul (31) könnyedén legyőzte Mike Tysont (58)

A bokszlegendának egy pillanatra sem sikerült megidéznie régi fényét. Komolyabb találat nélkül nyomta végig a meccset, igazából ikonikus elhajlásain kívül nem sok mindent mutatott. Jake Paul korábban úgy nyilatkozott: "Azért vagyok itt, hogy 40 millió dollárt keressek, és kiüssek egy legendát." Kiütni végül nem sikerült, de simán nyert pontozással. Összességében egy hatalmas csalódás volt a mérkőzés, amit a helyszínen 70.000 ember nézett.

Jake Paul (31) könnyedén legyőzte Mike Tysont (58)
2024.11.10. Kategória: YouTube Shorts
Hogyan veszítsünk el 100.000 dollárt fél perc alatt

2024.11.02. Kategória: Kép
Snickers

A Snickers egy csokoládéból, földimogyoróból, nugátból és karamellből álló édesség védjegye. Az amerikai Mars, Inc. gyártja 1930 óta. Nevét a Mars család kedvenc lováról kapta. A világ egyik legnagyobb mennyiségben eladott csokoládészelete, mintegy 2 milliárd dollár értékben értékesítik.

Snickers
2024.10.28. Kategória: Kép
India - Szia uram! 5 dolláros utcai csöcsörészés érdekel?

India - Szia uram! 5 dolláros utcai csöcsörészés érdekel?
2024.10.18. Kategória: 18+
Az FBI körözi a drogbáróvá vált kanadai olimpikont

Gyilkosságért és drogcsempészetért is körözi az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) Ryan Weddinget, a 2002-es téli olimpián is részt vett kanadai sportolót. A hatóságok 50 ezer dollárt (18,5 millió forint) nyomravezetési díjat fizetnek annak, aki információval tud szolgálni a drogcsempész hollétét illetően. A vád szerint Wedding bűnszervezete segítségével évente 60 tonna kokaint csempészett Kolumbiából Mexikón át egészen Kanadáig, ahol szintén körözik. A 16 gyanúsított közül már csak négy maradt szabadlábon, ezek egyike maga a volt sportoló. A 46 éves drogbárót 2010-ben egyszer már rács mögé csukták, azonban szabadulása után folytatta drogcsempész-tevékenységét, és már a hírhedt Sinaola-kartell védelmét élvezi. Forrás : index.hu

Az FBI körözi a drogbáróvá vált kanadai olimpikont