Spray Tibi 900x120
2025.11.08. Kategória: Mondás, idézet
Több milliárd dollárt kereshetett tavaly átverős hirdetésekkel a Facebook üzemeltetője

A Metától származó belső dokumentumok szerint naponta 15 milliárd csaló hirdetést jelenít meg platformjain a Facebook üzemeltetője. Egy 2024 végéről származó becslés szerint a csaláshoz használt, illetve tiltott árukat megjelenítő hirdetésekből mintegy 16 milliárd dollár bevétele származott a cégnek, ami a teljes bevételének a 10 százaléka. A hirdetésekkel tiltott internetes kereskedelmi szolgáltatásokat és befektetéseket, illegális online kaszinókat, valamint tiltott gyógyászati termékeket kívántak népszerűsíteni a hirdetések feladói. Az egyértelműen csalásra épülő, úgynevezett magas kockázatú hirdetésekből évente nagyjából 7 milliárd dollár bevételre tesz szert a Meta egy másik belső dokumentum szerint. Az üggyel kapcsolatban kiszivárgott iratok azt mutatják, hogy a cég legalább három éven keresztül nem tudta megakadályozni, hogy az illegális reklámok rendszeresen eljussanak a Facebook, az Instagram és a Whatsapp több milliárd felhasználójához. Mint kiderült, a csaláshoz használt hirdetések nagy része olyan hirdetőktől származott, akiket a Meta belső figyelmeztető rendszere eleve kockázatosként értékelt. A dokumentumok szerint a vállalat csak akkor tiltja ki a gyanús hirdetőket, ha csalásszűrő rendszerei legalább 95 százalékos valószínűséggel azt jósolják, hogy a hirdető valóban visszaélést követ el. Forrás : telex.hu

Több milliárd dollárt kereshetett tavaly átverős hirdetésekkel a Facebook üzemeltetője
2025.11.08. Kategória: Videók
Innen senki sem akar megszökni - Gorgona, Olaszország gyönyörű börtönszigete

Gorgona könnyen összetéveszthető egy üdülőparadicsommal, de valójában Olaszország utolsó börtönszigete, ahol 90 fogvatartott él. Súlyos bűncselekmények elkövetői is töltik itt büntetésüket: gyilkosok, tolvajok, drogkereskedők. A szárazföldi börtönökkel ellentétben azonban itt szabadabb az élet. A fogvatartottak dolgozhatnak és fizetést kapnak, szabadidejükben sportolhatnak vagy zenélhetnek. Nem is csoda, hogy évtizedek óta senki sem akar innen megszökni.

2025.11.08. Kategória: Érdekes
Jóvanazúgy!

Jóvanazúgy!
2025.11.10. Kategória: Érdekes
Már nagyon régi vágyam volt, egy jó kis sarokkád

Mondjuk így utólag azt mondom, hogy lehet nem ezzel a "szakemberrel" kellett volna berakatni.

Már nagyon régi vágyam volt, egy jó kis sarokkád
2025.11.07. Kategória: Érdekes
Végre megjött a fizetés

Végre megjött a fizetés
2025.11.07. Kategória: Mondás, idézet
Vajon a főnök mit szól majd hozzá?

Vajon a főnök mit szól majd hozzá?
2025.11.07. Kategória: Kép
Eközben a szerencsekútnál

Emberünknek jó sok kívánsága lehet!

Eközben a szerencsekútnál
2025.11.06. Kategória: Érdekes
Induljon jól a reggel!

Induljon jól a reggel!
2025.11.05. Kategória: Kép
Jól sikerült

Jól sikerült
2025.11.05. Kategória: Hölgyeknek
Egy tetovált macsó a csajoknak

Egy tetovált macsó a csajoknak
2025.11.04. Kategória: Mondás, idézet
Újragondolták a Morpheus és Neo közötti beszélgetést

Az eredeti filmben ez volt : A Mátrix című filmben a főszereplő Neo a lázadók vezérétől, Morpheustól egy ajánlatot kap két lehetőséggel: egy piros és egy kék pirulát. A piros pirula a bizonytalan jövőt képviseli – ez megszabadítaná a főhőst a gépek által létrehozott álomvilág rabszolgaságának börtönétől és lehetővé tenné számára, hogy elmeneküljön a való világba, ám a "valóság igazságát" élni durvább és nehezebb. Ezzel ellentétben a kék pirula egy gyönyörű börtönt képvisel – ez visszavezetné a tudatlanságba, zárt kényelemben, hiány és félelem nélkül élve a szimulált valóságban, a Mátrixban. Ahogy Morpheus magyarázta: "Ez az utolsó esélyed, aztán már nem fordulhatsz vissza. Ha a kéket veszed be, a játéknak vége... felébredsz az ágyadban, azt hiszel, amit hinni akarsz. De ha a pirosat, maradsz Csodaországban, és én megmutatom milyen mély a nyúl ürege." Neo a piros pirulát választja, és csatlakozik a lázadókhoz.

Újragondolták a Morpheus és Neo közötti beszélgetést
2025.11.05. Kategória: YouTube Shorts
Nézeteltérés alakult ki a kamionsofőr és a katonák között

Amúgy fegyveres barátunk vajon a harctéren is ilyen bátor?