Tisztelt Hölgyek, Urak! Az ár nem azért annyi, mert tetszettek a számjegyek így egymás mellett, hanem mert ennyit szeretnék érte kapni. Tehát ha eladtad a biciklid és a kapott összeget motorra költenéd, akkor itt a lehetőség. Egyébként az új kipufogó, a két gumi, az új ülés, az első légterelő 250.000 volt. Ha ezeket megveszed, akkor a motort ingyen adom hozzá és még engedek is 25 ezret. Ha érdekel, azért adom el, mert a sok agyament vezető többször agybajt okozott a páromnak,és nem akar többé motorra ülni, én meg egyedül nem megyek sehová. Meg már öreg vagyok, mint a sár. Hála a MOL lobbizásának, olyan üzemanyagot forgalmaz, amiből minden szar kiválik egy idő után és szezon kezdéskor ki kell pucolni az üzemanyag rendszert. Ezt én két év állás után nem tettem meg, tehát most nem indul. Ha komolyak a szándékaid, átviszem a szervizbe és kitakaríttatom. Ennek a költsége rárakódik a hirdetett árra. Ha ennyi pénzed nincs rá, ne hívj, mert nem alkudozok, inkább nézegetem, mert jól néz ki a kertben is, a színe pedig jól megy a muskátlihoz.
2017.10.10.
Kategória: Egyéb
A múlt héten lőttem a mellékelt képet a német autópályán, Rastatt közelében.
A képre aláírásként a következőt írnám:
Sanyikaként: "Neeem jóó íírod!"
Üdv.: "A"
Szerkesztői megjegyzés : Sanyit a piros linken tudod megnézni :P
www.napiszar.hushowPostMongyad_meg_eccer_-_Eleje_eleje_mongyad_
2017.09.27.
Kategória: Stand-up
Orosz Gyuri, Magyed, Trabarna, Bruti, Maksa Zoli, Ihos Józsi, Redenczki Marcsi országos stand up turnéra indul.Vedd meg időben a jegyed!
>>> JEGYVÉTELHEZ KATT IDE! <<<
Hogy a te városodban mikor lépnek fel, azt a piros linken tudod megnézni :
www.youtube.comchannelUCa5Y75Z5MF7JDACiV3rj5ggvideos
2017.09.14.
Kategória: Reklám
2017.05.26.
Kategória: Videók
2017.04.22.
Kategória: Egyéb
Black Jack kaparós sorsjegy Ár: 200 Ft. Főnyeremény: 10 millió Ft Sok boldogságot az ifjú párnak!



