Akciósgumi tavasz 790x120
2024.06.09. Kategória: Mondás, idézet
Parasztparkoló

Tisztelt Szerkesztőség! Sokszor láttam már oldalukon a parasztparkolókról bejegyzést és engem is irritál, ha valaki igazán tahó módon parkol. Valamit viszont tisztázzunk amit kirívóan sokan nem tudnak ebben az országban. A parkolóhelyeken a vonalak, csak IRÁNYADÓAK és nem kötelező jellegűek! Ez azt jelenti, hogy akár keresztben is állhat rajta egy autó ezzel semmiféle szabálytalanságot nem követ el, sem szabálysértést, sem pedig bűncselekményt. A rendőrség, vagy közterület felügyelet szabálysértés eljárást nem indít, mert nem is indíthat ilyen esetben. Kivételt képez a mozgáskorlátozottaknak fenntartott hely, vagy olyan pontok ami forgalom elől elzárt, pl. tűzoltóknak, mentőknek, valamint azon járdák ahol nem jelzi külön tábla a megállás lehetőségét. Személy szerint úgy gondolom az az igazán paraszt aki olyan parkolóhely méreteket kreál ahol gyakorlatilag 1 ajtónyitásnyi szélesség sem lehetséges avagy egy idősebb sofőr, vagy utas kiszállni is képtelen. Amikor majd normális méretű parkolóhelyek lesznek akkor valóban paraszt aki több helyet foglal el egyszerre, de jelen helyzetben ahol 1 autó sem fér be normálisan parasztnak mondható-e aki nem akarja, hogy végigkaristolják az autóját, vagy, csak szeretne normálisan ki és beszállni? Ne kezdjük el vitatni azt, hogy erkölcsös, vagy ildomos-e így parkolni, ha jogszabály nem tiltja! Továbbá igazi parasztság tök üres parkolókban bárkit lencsevégre kapni, hogy miként áll be miközben kutyát sem zavar, mert konkrétan nincs más autó a közelében sem. Én sem fényképezgetek este 9 után egy bevásárló központnál senkit amikor már, csak 3 autó van. Tévedés ne essék, nem védem azt aki paraszt módjára parkol, de ne parasztozzunk már le mindenkit indokolatlanul, úgy, hogy az igazi parasztok a parkolók tervezői! (Elég szomorú, hogy 2024-ben még mindig nem megy a tervezés) Végül pedig fentiektől függetlenül sosem parkoltam "paraszt módjára" és ezután sem fogok, csak nagyon unom már, hogy úgy ugatnak le bárkit, hogy gyakorlatilag semmilyen szabályt nem sért. Köszönöm a figyelmet! Péter

2024.06.09. Kategória: YouTube Shorts
Az arcát figyeld, mielőtt bekövetkezett a baleset

2024.06.06. Kategória: Kép
Parasztparkoló rovatunk ma az isaszegi Penny parkolóból jelentkezik

Parasztparkoló rovatunk ma az isaszegi Penny parkolóból jelentkezik
2024.06.05. Kategória: Kép
Megkezdődött a telken az építkezés

Megkezdődött a telken az építkezés
2024.06.04. Kategória: Érdekes
Csudálatos technikai kivitelezés

Tisztelt Napiszar.hu, kedves szerkesztők! A kezdetektől napi szintű olvasótok vagyok és imádom az oldalatokat ! Nem hittem, hogy egyszer rászánom magam arra, hogy beküldök nektek valami arra érdemeset! A képet Miskolc egyik perem településéről Perecesről kaptam! Én ott születtem, anyám most is ott él! Ezt a csoda műszaki tákolmányt a szomszédja készítette! Az, hogy gáz az egy dolog, de a városi busz ott megy el mellette naponta 60x! Üdv, "Cs"

Csudálatos technikai kivitelezés
2024.06.04. Kategória: Kép
Igazából sietnem kellene, de most kezd érdekes lenni 🙂

Igazából sietnem kellene, de most kezd érdekes lenni 🙂
2024.06.04. Kategória: YouTube Shorts
Hivatlan vendég érkezett!

2024.06.03. Kategória: Állat
Lassan kezdjük a hetet, és utána fokozatosan vegyünk vissza a tempóból

image
2024.05.31. Kategória: Kép
Kezdődhet a hétvégi bemelegítés!

Kezdődhet a hétvégi bemelegítés!
2024.05.30. Kategória: Szexi csajok
Orvosmeteorológia

Csütörtökön nem érkezik front, de a meleg, fülledt idő nyomását érezni fogjuk.

Orvosmeteorológia
2024.05.29. Kategória: Reklám
Megérkezett a nyár slágere: itt a napelemmel működő szökőkút! (x)

A napelemes szökőkúttal pillanatok alatt felélénkítheted kerted, udvarod.
Használata rendkívül egyszerű: nem kell hozzá semmilyen akkumulátor, kábel, kizárólag a nap erejével működik.

Csak helyezd rá a kívánt vízfelületre és napsütés hatására a készülék alján levő szivattyú azonnal működésbe lép.

>>> Akciós áron, most csak 3,490 Ft <<<

Solar Fountain Pump : bird bath fountain solar – Geegla
2024.05.29. Kategória: Kép
Önnek két új üzenete érkezett

Önnek két új üzenete érkezett