SzexShop.hu 900x100
2025.09.10. Kategória: YouTube Shorts
Bázisugrás - A világ egyik legveszélyesebb extrém sportja

A középkori Kínában már az 1300-as években is ugrottak komédiások fákról, tornyokról bambuszrudakra erősített kupolával. Modern bázisugrásról 1966 óta beszélünk, akkor kezdett az első ugrónak tartott Carl Boenish fix pontokról ugrani az Egyesült Államokban. Az első kamerával rögzített ugrást 1978-ban mutatta be a Yosemite Nemzeti Park 915 méter magas, El Capitán nevezetű faláról. A B.A.S.E. jump elnevezés - amit a magyar báziusgrásként vett át - szintén Boenish nevéhez fűződik. A rövidítés egy-egy fix objektumot jelöl: B (building) A (antennas) S (span) E (earth). A bázisugrás és a klasszikus ejtőernyőzés közötti alapvető különbség a rögzített pozícióból történő ugrás és a speciális kialakítású, a sima ejtőernyőhöz képest más hajtogatási és nyílási tulajdonságokkal rendelkező ernyő. A rögzített helyről történő ugrásnál az ugrási tényezők megváltoznak, az ugró sokkal rövidebb időt tölt a levegőben, az élmény pedig erősebb. Az ugrás nehézsége a helyszíntől és a földet érési területtől függ. Mivel a zuhanásra és a landolásra is kevesebb az idő, ezért lényegesen nehezebb és veszélyesebb, mint egy ejtőernyős ugrás.

2025.08.27. Kategória: YouTube Shorts
Éberéknek ma nehezen ment a behatolás a házba

2025.08.22. Kategória: Kép
Sziasztok!

A kövérek is szeretik a tangát, csak nehéz megszárítani mosás után...

Sziasztok!
2025.08.26. Kategória: YouTube Shorts
Ha már unod a megszokott dolgokat

Kicsit nehezen indult, de aztán begyorsult rendesen!

2025.08.18. Kategória: Érdekes
Amerikában is nehezen indult a hét

Amerikában is nehezen indult a hét
2025.06.26. Kategória: Kép
A műhelyben is nehezen viselik a mai forróságot

A műhelyben is nehezen viselik a mai forróságot
2025.06.27. Kategória: Videók
A szépségért meg kell szenvedni

Emberünk kissé nehezen viselte a megpróbáltatásokat 🙂

2025.06.22. Kategória: Érdekes
Ezt nehéz lenne überelni 😮

Ezt nehéz lenne überelni 😮
2025.06.06. Kategória: Coub
Ezt még ő is nehezen akarja elhinni

2025.06.03. Kategória: Érdekes
Azért ezt már nehéz lenne überelni

Azért ezt már nehéz lenne überelni
2025.05.24. Kategória: Érdekes
Nehezített feltételek

Nehezített feltételek
2025.05.16. Kategória: Napiszar
Ezt tényleg nehéz lenne überelni

Ezt tényleg nehéz lenne überelni