Férfi: “Rendelek magamnak egy pizzát. Kérsz te is valamit?” Nő: “Nem.” Férfi: “OK.” Nő: “… vagy mégis…” Férfi: “Na mi legyen akkor?” Nő: “Nem tudom.” Férfi: “Nem tudod, hogy akarsz-e valamit enni?” Nő: “Nem.” Férfi: “Éhes vagy?” Nő: “Nem tudom, talán igen.” Férfi: “Mit értesz azalatt, hogy talán?” Nő: “Azt, hogy nem vagyok biztos benne.” Férfi: “Ha én éhes vagyok, akkor észre szoktam venni.” Nő: “Talán később éhes leszek.” Férfi: “Ok, akkor rendelek neked is egy pizzát.” Nő: “És ha később mégse leszek éhes?” Férfi: “Akkor otthagyod.” Nő: “Az pocsékolás.” Férfi: “Akkor becsomagoltatod és megeszed holnap.” Nő: “És ha holnap nincs kedvem pizzát enni?” Férfi: “Pizzát mindig lehet enni.” Nő: “De nem nekem.” Férfi: “Akkor keress valami mást.” Nő: “De most nem akarok mást.” Férfi: “OK, akkor mégis egy pizzát kérsz.” Nő: “Nem.” Férfi: “Akkor nem kérsz semmit.” Nő: “De.” Férfi: “Megőrjítesz!” Nő: “Miért nem rendelsz magadnak addig is valamit…?” Férfi: “Ahogy gondolod…” Nő: “Rendelj magadnak egy sonkás pizzát!” Férfi: “De én nem szeretem a sonkát.” Nő: “Én viszont igen.” Férfi: “Azt hittem, hogy MAGAMNAK rendelek…” Nő: “Persze, hogy magadnak rendelsz.” Férfi: “Akkor minek rendeljek sonkát?” Nő: “Ha esetleg megéheznék akkor ehetnék belőle.” Férfi: “És?” Nő: “Azt hiszed, hogy megeszek valamit amit nem szeretek?” Férfi: “Hogy-hogy TE megeszel valamit?” Nő: “Miért ne?” Férfi: “Egy pillanat… tehát én rendelek magamnak valamit, azért, hogy te ehess valamit ha esetleg később megéheznél?” Nő: “Pontosan.” Férfi: “És akkor mit eszek én?” Nő: “Az is lehet, hogy nem leszek éhes…” Megjegyzés: A legfelsőbb Bíróság felmentette a férfit a gyilkosság vádja alól és a vádat önvédelemre változtatta meg.

Havi nagy bevásárlásra indultunk a hipermarketbe. A kis fekete pénztárcámat kitömtem tízezresekkel. Szokásom szerint bedugtam a nadrágom derekába, hátra gerinc tájékon, a pulcsi takarásába. Úgy félidőben tartott a vásárlás, mikor rám jött a nagydolog. Asszonyt hátrahagyva igyekeztem gyorsan elérni ama bizonyos legkisebb helységet. Mivel ebben a kényszerhelyzetben minden másodperc számított, alsó ruhaneműimtől megszabadulva zuhantam rá az ülőkére. A szokásos rituálék végeztével és az öblítő kar meghúzása előtt ellenőrző pillantást vetettem a produktumra. Az elém táruló látványt nem értettem. Mi az ott, az a nagy fekete valami, ami nem volt ott amikor leültem,és belőlem sem jöhetett ki? A tárgy felismerése egyszerre volt tragikus és komikus. Leszartam a pénztárcámat. A helyzet komikuma a probléma megoldásából adódott. 1.Pénztárcát kihalászni, nagyjából megtisztítani,közben nem lehányni. 2.Papírpénzeket a mosdóban megtisztítani,megszárítani. 3.Jövő-menő WC látogatókra zavartan mosolyogni. 4.Feleségnek elmesélni,hogy mi a szart csináltam negyven percig. 5.Fizetéskor drukkolni,hogy a pénztáros nehogy megszimatoljon valamit. U.i.: Köszönjük a beküldőnek 🙂

A következő viccben Jancsi az MSZP, Juliska a nép, a TSZ-elnök pediglen az IMF! Juliska, a gyönyörű fiatal lány kapál a TSZ földjén. Arra megy Jancsi és megszólítja: - Te Julis, olyan gyönyörű vagy, úgy megfognám azokat a telt kebleidet. - Mégis mit képzelsz, Jancsi! - Te Julis, adok 5000 Forintot, ha megfoghatom! - Hát, ha adsz 5000 Forintot, akkor jól van. Jancsi adja a pénzt, megtörténik a dolog. Jancsi folytatja: - Olyan kívánatos vagy, megsimogatnám ott a lábad között, adok megint 5000 Forintot! - Ha adsz 5000 Forintot, akkor jól van, csak gyere menjünk oda a bokorba. Jancsi adja a pénzt, megsimogatja, és folytatja tovább: - Te Julis, most már annyira kívánlak, úgyis itt vagyunk a bokorban, adok 30000 Forintot, ha magamévá tehetlek. - Jól van akkor, ha adod a pénzt. Megtörténik a dolog. Jancsi megszólal: - Na jól van, most már megyek. Juliska megigazítja a szoknyáját és folytatja a kapálást. Nem sokkal később arra jön a TSz-elnök: - Juliska, láttad erre a Jancsit? - Igen, láttam. - Kiküldtem vele a fizetésedet, odaadta?

Miért rúgtam ki a titkárnőmet? Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nem hogy Isten éltessen... A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket. Úton az irodába már teljesen levert voltam. Bementem az ajtón, és Mari, a titkárnőm felállt, és így szólt: Isten éltesse sokáig, főnök! Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el! Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon, és azt mondta: - Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten! Nem a szokásos kis étterembe mentünk, hanem egy hangulatos falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Mari azt mondta: - Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma születésnapja van. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! Így felmentünk a lakására, és kávé helyett megittunk még két Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy idő után Mari így szólt: - Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok... Helyeseltem a tervet. Naná...!!! Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt, és őt követték...: a feleségem, a gyerekeim, és a közelebbi munkatársaink, és a Happy Birthday-t énekelték. Én meg ott ültem a heverőn, és ... a zoknimon és az álló farkamon kívül semmi nem volt rajtam.

A Szovjetunióban haldoklik nagyanyó. A nagyapó végigjárja az orvosokat, van-e valami remény. Végül egy alternatív doktor azt mondja neki: - Egy módon segíthet az asszonynak, ha teljesíti férji kötelezettségét. Mire az öreg: - Nagyon öreg vagyok én már, kezem között halt meg Lenin elvtárs, hogy tehetnék én ilyet..? De az orvos csak győzködik, hogy nincs más lehetőség. Nagyapó hát összeszedte minden erejét és teljesített. Reggel ébredezik, hát nincs mellette az ágyban az asszony: ott sürög-forog a konyhában, palacsintát sütöget, kacag és dalol. Nagyapó elkeseredetten verte a falba a fejét: - Milyen hülye vagyok én! Megmenthettem volna Lenin elvtársat is!!!

"Magyarország előkelőbb helyre került a korrupciós listán. U.i.: Mondjuk, nem volt olcsó..."

15 éves házasság után egy pár a pszichológusnál. Miután a pszichológus megkérdezte őket, hogy mi a gond, a nő egy hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépő listát zokogott el a szakembernek az elmúlt 15 év összes létező problémájáról. Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensőségesség hiánya, üresség, magányérzet, szeretet hiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített érzelmi igényeiről, melyeket ki kellett bírnia házasságának eddigi szakaszában. A szakember miután végig hallgatta a listát, felállt, körbe járta az íróasztalát, majd egy hatalmas szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt. A nő elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült. A pszichológus a férjhez fordult és így szólt: "Látja, erre van szüksége a feleségének, hetente legalább háromszor!! .... Meg tudja tenni?" A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt: "Nos, hétfőnként és szerdánként el tudom hozni önhöz, de péntekenként horgászok.

A fakír és a fia sétál az utcán. Egyszer csak a gyerek belelép egy szögbe. Az apa erre leken egy pofont a gyereknek, és így szól: - Szégyelld magad! Neked is mindig a szórakozáson jár az eszed!

Egy nap, amikor anyunak valami dolga volt és nem volt otthon, apu egyedül vigyázott rám. Kb. 2 és fél éves lehettem és éppen egy kisebb balesetből lábadoztam. Egy ismerőstől kaptam egy kis teás készletet, és ez lett az egyik kedvenc játékom. Apu a nappaliban ült az esti hírekben elmerülve, amikor behoztam neki egy kis csésze “teát”, ami persze csak víz volt. Jó néhány kis csésze tea és rengeteg dicséret után aputól, hogy micsoda finom teát készítek, megjött anyu. Apu leültette a nappaliban és megváratta vele, amíg viszek neki egy kicsi csésze teát, mert “ez volt a világon a legaranyosabb dolog!” Anyu várt szépen türelmesen és tényleg megjelentem, kezemben az icipici csésze “teával” apunak, amit ő szépen le is hajtott. Mire anyu megkérdezte aputól : Felmerült benned, hogy az egyetlen hely, ahol eléri a vizet, az a wc?

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a garázsban. Kinézek és látom ám, hogy négy markos roma legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán ácsorgó teherautóra ezerrel. Kapom a telefont, hívom a rendőrséget, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek, és már le is tette. Nekem meg a fejembe szaladt az adrenalin azonnal, úgy hogy ismét felhívtam a szervet. Mondom neki, az előbb telefonáltam, hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, és lepuffantottam mind a négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is. No, le se tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El is kapták a betörőket ízibe. Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni megjegyezte: - Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet. Mire én: - Maguk meg valami olyasmit mondtak, hogy nem tudnak küldeni senkit . . .