2026.04.09. Kategória: YouTube Shorts
A nap amikor Mike Tyson meglátogatta Muhammad Alit ( 1942-2016)

Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.

2025.12.17. Kategória: YouTube Shorts
Vesztett, mérgében szétverte az asztalt

A skót dartsos a Londonban zajló világbajnokság 1. fordulójában Charlie Manbytől elszenvedett 3:2-es vereség után vesztette el a fejét, és az italpulton töltötte ki a dühét. Később kiderült, hogy a családjában történt haláleset miatt volt rendkívül feszült az elmúlt időszakban.

2025.10.25. Kategória: Ismert külföldi
Összegyúrták az ismert angol humoristát és a szintén híres skót szakácsot

#MrBean #RowanAtkinson #GordonRamsay

Összegyúrták az ismert angol humoristát és a szintén híres skót szakácsot
2024.12.03. Kategória: Érdekes
Tesó, ilyen gyorskötöző van fekete színben is

Csak szólok 🙂

Tesó, ilyen gyorskötöző van fekete színben is
2024.11.26. Kategória: Mondás, idézet
Elmondta a véleményét az ételről a skót sztárséf 🙂

Elmondta a véleményét az ételről a skót sztárséf 🙂
2024.10.31. Kategória: Ismert külföldi
Nem a kedvességéről híres az ismert skót szakács 🙂

#GordonRamsay

Nem a kedvességéről híres az ismert skót szakács 🙂
2024.09.04. Kategória: Ismert külföldi
Az ismert skót szakács éppen kiosztja az egyik versenyzőt

Az ismert skót szakács éppen kiosztja az egyik versenyzőt
2024.07.24. Kategória: Kép
Napi fárasztó - Ezért legalább duplát kell inni

Graham Bell Skót születésű amerikai fizikus, az első gyakorlatban is hasznosítható telefon szabadalmaztatója.

Napi fárasztó - Ezért legalább duplát kell inni
2024.06.29. Kategória: Állat
A kutyám, amikor meghalja hogy felbontok egy chipses zacskót

A kutyám, amikor meghalja hogy felbontok egy chipses zacskót
2024.05.22. Kategória: 18+
A bácsi nagyon szerethette a munkáját csak kicsit bolond volt

Az 1800-as években Robert Liston skót sebész egy olyan műtétről vált hírhedtté, amely elképesztő, 300%-os halálozási arányt eredményezett. Kevesebb mint 2,5 perc alatt amputálta a beteg lábát, és olyan gyorsan operált, hogy véletlenül amputálta asszisztense ujjait, és levágta egy néző kabátjának a szegélyét. A néző a puszta rémülettől halt meg, majd a beteg és az asszisztens is üszkösödésben halt meg, ami az egyetlen rögzített műtét volt, ahol 300%-os halálozási arány volt. Egy másik alkalommal, amikor egy újabb lábamputációt végzett, Liston véletlenül eltávolította a beteg heréit a lábával együtt.

A bácsi nagyon szerethette a munkáját csak kicsit bolond volt
2024.02.21. Kategória: YouTube Shorts
Így lehet száguldani egy közel 900 lóerős Subaruval

A volánnál a skót Alister McRae, a 2007-ben tragikus helikopter-balesetben meghalt Colin McRae öccse.

2023.02.13. Kategória: Érdekes
Gyorskötöző - Mindenre is jó

Gyorskötöző - Mindenre is jó