Akciósgumi tavasz 790x120
2024.02.26. Kategória: Mondás, idézet
A sínek mellett szerelmeskedtek, órákig állt miattuk a HÉV

Kis híján elgázolt a HÉV egy párt, akik ittas állapotban szerelmeskedtek a sínek mellett. Az eset néhány nappal ezelőtt történt a budapesti Lechner Ödön fasornál. A HÉV az esti órákban közlekedett, amikor egy utas egy férfira lett figyelmes, aki a sínek melletti köveken feküdt. Elmondása szerint először azt hitte, baleset történt. „Pont kifelé néztem az ablakon, zenét hallgattam és láttam, hogy egy ember ott fekszik. Azt hittem, beesett vagy elütötte a HÉV. Lehúztam egyből az ablakot és kikiabáltam, hogy 'segítsünk?'” – mesélte a Tényeknek, hozzátéve: a pár zavartan viselkedett. „A nő azt se tudta, hova rakta a táskáját, szóval szerintem nem csak italról lehetett szó. Lehetett bennük kábítószer is, mert nagyon furcsán viselkedtek” – jegyezte meg. Az eset miatt több órán át nem közlekedtek a HÉV-ek a vonalon. A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben.

A sínek mellett szerelmeskedtek, órákig állt miattuk a HÉV
2024.01.19. Kategória: Videók
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség, visszatért a rettegett csalás Magyarországra

#disznóvágásátverés

2024.01.12. Kategória: Mozdonyszőkék
Segítsük a rendőrség munkáját egy közzététellel

Hali! Keresik a Zoli bébit! Esetleg a szexi csajok kategóriába, ha belefér.

Segítsük a rendőrség munkáját egy közzététellel
2024.01.06. Kategória: Kép
Dunakeszi, Auchan parkoló

Frissítés : Sziasztok! Az imént láttam a képet nálatok Dunakeszi, Auchan parkoló címmel. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani nektek, hogy a képen látható Suzuki a helyi biztonsági szolgálat autója és teljesen szabályosan áll a felfestett helyen. Ezt onnan tudom, hogy itt dolgozom és a főnököm intézte a felfestést. Rendőrség, mentők és biztonsági szolgálat is szerepel a felfestett helyen, csak az az autó alatt van és így a képen nem látszik. Szóval ez így teljesen korrekt parkolás és korántsem szabálytalan. 🙂 Az az autó minden nap többször is ott áll, mert ott a helye. Üdv, Gábor

Dunakeszi, Auchan parkoló
2023.11.03. Kategória: Videók
Brad Pitt a rendőrségen

#aradi #varga #lengyeltamás

2023.09.18. Kategória: YouTube Shorts
Furcsa hangok szűrödtek ki a házból, kivonult a rendőrség

2023.06.29. Kategória: Videók
Újabb rendőrségi ellenőrzés drónnal

Helyszín : Fejér megye

2023.06.27. Kategória: Videók
Munkában a rendőrség - Drónos ellenőrzés

2023.04.18. Kategória: Videók
Nem szívesen lennék annak a helyében, aki itt hibázott

Majdnem 2 tonna kokain lebegett Kelet-Szicília partjainál világító jelzőberendezéssel ellátva. A rekordnagyságú fogás értéke több mint 400 millió euró. A rendőrség szerint a sajátos csomagolási módszer arra utal, hogy a zsákmányt egy teherhajóról dobták a tengerbe, hogy később felvehessék. YouTube kommentek : "A cápák azóta is sárkányokat kergetnek a környéken..." "Kokain Cápa, hamarosan a mozikban!"

2022.12.14. Kategória: Szexi csajok
Ivana Knöll - A focivébé legdögösebb szurkolója

Németországban született, Horvátországban nevelkedett, jelenleg Miamiban él. A 26 éves modell hölgy mérkőzésről-mérkőzésre egyre kihívóbb ruhákat húz fel, ezzel bosszantva a közel-keleti állam rendőrségét. 2,7 M követője van Instán.

Ivana Knöll - A focivébé legdögösebb szurkolója
2022.11.14. Kategória: Coub
Éberék akcióban

#orosz #rendőrség

2022.09.14. Kategória: Coub
Bevetésen a rendőrségi sokkoló