A darázs, mint analógia Ma hazafelé tartottam az iskolából, és a buszon olvasgattam. A busz hátuljában ültem, ahol csak egy cigány család ült mellettem. Apuka, kb. 2 méter magas, anyuka nagydarab testes cigány asszony, és egy nagyjából 10 éves gyerek. Megáll a busz, kinyílnak az ajtók, és leszállnak a szülők, a cigánygyerek pedig odalép hozzám, és megkérdezi mit olvasok. Nocsak, ez nem cigit kér, nem aprót, nem kötekedik, csak kíváncsi mit olvasok ! Elmosolyodtam és kedvesen válaszoltam neki, megmutatva a könyvet. Erre elindul az ajtó felé, és megragadja a könyvet. De nem járt sikerrel, mert erősebben fogtam, úgyhogy kicsúszott a kezéből. Erre visszafordul, és egy hatalmasat köp felém, majd azt kiáltja: -DÖGÖLJ MEG! KURVA ANYÁD! És leugrik a buszról. Az utasok meglepetten néznek felém, én pedig csak halkan megjegyzem: cigány kultúra. Ez egy órája történt nagyjából. Azóta elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem vagyok ilyen békés. A szerencséje egyrészt az volt a gyereknek, hogy nem sikerült ellopnia a könyvet, és hogy nem sikerült leköpnie. Mert akkor lehet, hogy véletlen úgy pofán verem hogy szilánkosra törik a kis arca. A másik szerencséje, hogy rettentő békés ember vagyok, kisgyerekeket meg főleg nem szoktam bántani. Engem így neveltek. Nem úgy, hogy lopjak és köpjem le a többi embert. Mielőtt valaki megkérdezné, nem, nem vagyok sem kopasz, sem bomberdzsekis, és nem is a "Hogyan verjünk cigányokat?" c. könyvet olvastam. Tehát semmi oka nem volt rá a gyereknek hogy így viselkedjen. Ebből az következik, hogy őt így nevelték, nála ez természetes. Újból megállapítottam, hogy aki ma Magyarországon utálja a cigányokat, az nem rasszista, csak tapasztalt. Kezd egyre jobban dühíteni, hogy nap mint nap ilyen történeteket hallok, és közben a médiából az harsog hogy szegény cigányokat elkülönítik, nem járhatnak egy iskolába a magyar gyerekekkel, kiközösítik őket. Na vajon miért? Persze a bőrszínük miatt. Logikus. Én nem azért utálom a darazsakat, mert fekete-sárgák, hanem azért, mert állandóan rám szállnak, belemásznak a kajámba, ha pedig megpróbálom elhessegetni őket, megcsípnek..."

Csavargó a járókelőhöz lép az éjszakai utcán. - Elnézést uram, tudna segíteni egy szegény, szerencsétlen, éhező, munkanélküli embernek, akinek nincs egy fillérje sem, és minden vagyona ez a kis rövid csövű vadászpuska?

Egy városi megy át a falun az autójával, egyszer csak látja a felírást a parasztház falán: “Eladó.” Bemegy és mondja a gazdának, hogy megveszi, és ahogy körbetekint, lát mindenféle állatot, disznót, tyúkot, borjút, kecskéket és még három méhkast is. Erre szól a városi, ha megveszem a gazdaságot nekem azok a méhkasok nem kellenek. Nem? Szól a paraszt. Pedig ezek idomított méhek, nem csípnek csak a mézet hordják ide! -de ha akarja,kipróbálhatjuk. Vetkőzzön le meztelenre! -kikötöm magát a diófához, kiengedem a méheket és ha egy is megcsípi, megkapja a gazdaságot ingyen! A városi beleegyezik és hagyja magát kikötni a diófához. A paraszt tovább csinálja a dolgát és egy óra múlva odamegy a városihoz. Látja, hogy szegénynek a feje balra lóg, sápadt, gyötrődött az arca… Megkérdi tőle : - No csíptek-e a méhek? Erre rekedt hangon szól a városi : - A méhek nem csíptek, de a borjú, már nyolcszor volt szopni.

Pénz. Életelmünkké vált. Szinte elengedhetetlen, ahhoz , hogy ma boldogulni tudjunk. Mégis számtalanszor felmerült a már klasszikusnak számító kérdés : A pénz boldogít, illetve ennek tagadó párja, a pénz nem boldogít. Megoszlanak a vélemények... A szegényebb réteg-gondolok itt az igazán szegényekre, azokra , akik nyomorognak- gondolhatják úgy, hogy, akkor boldog az ember, ha nem kell törnie a fejét azon, hogy éppen miből vesz ennivalót a gyereknek, vagy miből fizeti a csekkeket. Ez egy megközelítés a boldogsághoz...De kérdezem én, ez valóban boldogság? Az alapvető kényelem, és a boldoság között van e akármiylen összefüggés? Lehet, nézőpont kérdése. Sissi királynénk mondta a következőt: "Meg van mindenem, és még sincsen semmim". Azt hiszem ez a sor magáért beszél. Sissi e mondat alapján azon emberek közé tartozott, akik szerint a pénz nem minden, és nem is boldogít. Arany kalitkának nevezte az életét. Mégis vannak olyanok, akik összemossák a boldogságot a pénzzel. Van egy másik szó, ami hasonlít a boldogságra és ez a BOLDOGULÁS. Természetesen jelen esetben nem az igekötős megboldogultra kell gondolni. Hasonló a két szó, de vajon egyet jelent e boldognak lenni, illetve boldogulni...Szerintem nem! Talán ok-okozati összefüggést lehet találni, a sikeres boldogulás következménye lenne a boldogság? Hiszen ha kifizettem a csekket-boldogultam a dologgal-, örülni fogok. De vajon boldog leszek e ettől, vagy pedig továbbra is fájni fog a fejem. . .vagy egy újabb érzés kerít hatalmába, a pénzsóvárság, és a pénzhajhászat, amit messze menőkig elítélek. Idéznék egy dalból, amit az 1940-es években játszottak: " Az egyik ember gazdag, az övé minden kincs. Van palotája, arany szobája, csak boldogsága nincs. a másik ember boldog, az övé minden dal, vidám és lelkes, nagyon szerelmes, és közben éhen hal. . ." Azt hiszem ebben a pár sorban benne van az alapvető örök igazság. A pénz nem boldogít, viszont nélkülözhetetlen a boldoguláshoz. Pénz nélkül is lehet boldognak lenni, sőt! Csak egy kicsit ki kell nyitunk a szemünket, és örülni a mának, annak, ha süt a nap, lehet örülni annak ha esik az eső... Keresse mindenki a maga, egyszerű, tiszta és őszinte boldogságát. . .

Tisztelet ombudsman úr/hölgy! Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat, és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci, és kirekesztő voltam! Egyenruhát viseltem, feketére bokszolt cipőt, fehér inget, nyakkendőt, és mellényt! Igen, mellényt! Így már eleve félelmet keltettem paramilitáris ruhámmal cigány polgártársaimban, akik az első kocsi osztályon utaztak békésen rettegve, amikor én kinyitottam a fülke ajtót, és hangos ,,Jó estét kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!" köszöntésemmel a nyilas terrort idéztem fel bennük, amitől úgy megijedtek, hogy egyszerre kezdtek el beszélni, mind a hatan. Közölték velem, hogy én milyen rendes ember vagyok, és ez látszik is rajtam, és az Isten áldja meg a családom. Bevallom, elfutotta a szemem a könny, úgy elérzékenyültem! Rég nem láttam ennyi aranyos embert egy helyen! Utána kirekesztő módon elkértem még egyszer a menetjegyüket! Nagyon szégyellem, mert ez igazi rasszista cselekedet volt tőlem! Ekkor közölték velem, hogy csak ide utaznak, 200 kilométerre, és amúgy is, nincs nekem máshol dolgom? Éppen nem volt, és tovább vegzáltam őket, igazi náci módjára személyi igazolványt kértem tőlük, hogy felírjam az adataikat, hogy utólag ki tudják fizetni a menetjegyük árát. Ma már tudom, hogy ezzel a cselekedetemmel mélységesen megbántottam érzékeny lelkivilágukat, és becsületükbe gázoltam, igazi fasiszta módjára. Amikor megemlítettem, hogy rendőrt hívok, ha nem adnak személyi igazolványt, akkor tudtam meg, hogy ők már voltak börtönben, és nem félnek ám, mert embert is öltek már. Erre elszégyelltem magam nagyon! Mennyit szenvedhettek ezek a szegény emberek a csúnya, kirekesztő társadalom miatt! Mégis görcsösen, kullancs módjára ragaszkodtam a Személyszállítási Üzletszabályzathoz, és közöltem velük, hogy kizárom őket az utazásból! Ó, nem is értem, hogy lehettem ilyen kirekesztő! Ők sem értették, és el is mondták a véleményüket! Megérdemeltem! Megismertem pár új szót, és átkot, melyeket hevesen gesztikulálva, jó hangosan zúdítottak rám. -,,Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse! Vigasztaljon a koporsó, te! Hogy az ördög vinne el! Te! Te náci! A lovam dögöljön meg, ha láttam még ilyen csúnya embert! Egyen meg a fekete pusztulás! Szüljön a feleséged itt a peronon!" Satöbbi, satöbbi... Kaptam egy jó nagy adag köpetet is abba kirekesztő pofámba. Mondtak még pár szép kívánságot, majd leszálltak, felverve az állomás csendjét, így mindenki megtudhatta, milyen kirekesztő, náci, és rasszista is vagyok én. Mikor a vonat továbbment, érzékenyen integettünk egymásnak, és még sok jókívánságot kiabáltak utánam, középső ujjukat kecsesen kinyújtva felém. Ekkor nagyon megérintett valami! Mintha Kolompár Orbán hangját hallottam volna, amint azt suttogja elfúló hangon:- Mit tettél? Így akadályozod meg a roma integrációt! Majd Mohácsi Viktória tűnt fel lelki szemeim előtt, könnyes szemmel rám mutatva, és azt mondta:- Gettókat akarsz? Szegregációt? Félelmet keltesz! Te szélsőséges masírozó! Tudom én, hogy ott van a fekete csuklyád a kalauztáskádban! Azért raktad le csak őket, mert cigányok! Ó! Így soha nem lesz társadalmi béke! Hát így történt, kedves ombudsman úr/hölgy! Annyit tudok felhozni a mentségemre, hogy mint köztudomású, a magyarok 60%-a náci, de lehet, hogy keveset mondtam, így volt kitől tanulnom! Tisztelettel: Kaller Benő